|
Örömünkre szolgál, hogy a kedves testvérek rendszeresen mondatnak misét
elhunyt szeretteikért. Ezt templomunkban az alábbi módokon tehetik meg.
|
|
| Bővebben |
|
|
|
ÚJ URNATEMETŐ TEREM NYÍLT A Belvárosi Szent Mihály templom szentélye alatt több mint egy évtizede működik urnatemető. Ebben már két éve nem volt megváltható hely, ezért 2005-ben egy új, nagy boltozatos helyiséget tettünk alkalmassá arra, hogy abban urnatemető létesülhessen, a 2006. évben pedig a burkolás, kiszolgáló helyiségek kialakítása után 184 db. három személyes és 9 db. hat személyes urnafülke készült el. Az új termet a régihez hasonló stílusban alakítottuk ki és rendeztük be.
URNATEMETŐ
Látogatási idő: Hétfőtől péntekig a mise után 18-óráig, szombaton 15 és 16 óra között, vasárnap a délelőtti mise után 12 óráig. A kriptalátogatás a szentmisék és egyéb templomi rendezvények alatt szünetel. VIII. 20-án és XII. 24-én kriptalátogatás 9.00-12h, XI. 1-2-án 9-18h folyamatosan (a szentmisék kivételével)
Ügyintézés: Hétfőn és szerdán 17-18 óra között, illetve előzetes telefonos megbeszélés szerint.
Urnahely váltás Templomunk alatt urnatemető található, amelynek 2. termében el nem évülő urnafülkék válthatók. A három urnát befogadó fülke ára 350.000.-Ft, a hat urnát befogadó fülke ára 500.000.-Ft, amely az ÁFÁt is tartlamazza. Az urnafülkék el nem évülők. Ez az Egyházi Törvénykönyv szerint 99 esztendőt jelent, aminek leteltével a hamvak további méltó őrzéséről gondoskodunk. Érdeklődni lehet a sekrestyében a fenti időpontokban, illetve a 337-8116-os telefonszámon.
Tennivalók temetés esetén 1. Ha nincs még, urnafülke megváltása. 2. Amikor tudható már, hogy a hamvakat a temetkezési vállalat mikor adja ki, a temetés időpontjának egyeztetése a sekrestyében. 3. Amennyiben az urnafülke rendelkezésre áll, a sekrestyés kiállítja az urnabefogadó nyilatkozatot, amelyet a temetkezési vállalat kérhet. 4. A sekrestyés kiállítja a temetési kikérőt, amellyel az elhunyt utolsó lakhelye szerinti plébániára kell elmenni és ott anyakönyveztetni az elhunytat. Itt különféle díjakat szedhetnek be (1.500.-Ft-tól felfelé, amelyben sok esetben az elmaradt egyházközségi hozzájárulás is benne van). 5. A temetés előtt vissza kell hozni a temetési kikérőt, az adott plébánia ellenjegyzésével. 6. A temetésre az aktuális díjszabás szerinti ravatalozási díjat kell a sekrestyében befizetni. Ez tartalmazza a temetés, ravatal összeállítás, gyászmise költségeit, de a virágdíszítést nem. 7. A temetésre a virágdíszítést a sekrestyéssel egyeztetett mértékben a hozzátartozók intézik. 8. A gyászjelentésben fel kell hívni a figyelmet arra, hogy gyászolónként egy-egy szál virágot hozzanak csak, mert az urnatemetőben nincs mód a sok virág elhelyezésére. <Hozható összesen 1 db., kb. 30 cm átmérőjű, szalaggal és felirattal ellátott koszorú. 9. Urnatakarót ill. "szemfedőt" az urnára nem teszünk fel, illetve az urnafülkében nem helyezünk el, így azt a temetkezési vállalatnál felesleges kifizetni. |
|
|